Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Körte csoport (kiscsoport)

Csoportbemutatás – Katica csoport

A kis – középső (Katica) csoportba 25 kisgyermek jár, közülük 10 középsős, 15 gyerek pedig
kiscsoportos korú. 20 óvodás már második éve van együtt. Hozzájuk csatlakozott 4 gyermek a
bölcsődéből, valamint egy kislány, aki most kezdte az óvodát. Az új kisgyermekek könnyen
beilleszkedtek a csoportunkba.
Mivel a gyerekek többsége második éve ismeri egymást, közöttük már barátságok kezdenek
kialakulni. Ezt leginkább a szabadidejű tevékenységek (csoportszoba, udvar) tapasztalhatjuk
meg. Az irányított tevékenységek esetében más a helyzet. Ezek során célunk az óvodások
beszédkedvének felkeltése, figyelmének fejlesztése, feladattudatuk kialakítása, ismereteik
bővítése, egymás türelmes meghallgatása. Heti terveinket úgy állítjuk össze, hogy ezeket
mind figyelembe vesszük. Hangsúlyt fektetünk a helyi sajátosságokra is, igyekszünk azokat
kihasználni. A gyermekek fejlődését nyomon követjük, a digitális naplóban rögzítjük.
Fontosnak tartjuk a differenciálást, a játékba ágyazott tanulást. Célunk, hogy biztonságos
légkört teremtsük, amelyben a gyerekek jól érzik magukat és jókedvűen, kiegyensúlyozottan
töltsék az idejüket az intézményben.
Kósa Judit

Kósa Judit

Óvodapedagógus
Germánné Ávár Mónika

Germánné Ávár Mónika

Dajka
Patonai-Kollár Zsuzsanna

Patonai-Kollár Zsuzsanna

Óvodapedagógus
Főigazgató-helyettes